– Nem értem, ti hogy csináljátok ezt! Négyünknek ugyanannyi a fizetése, mégis nálatok mindig tele van a hűtő, és még pénz is marad, mi meg fizetésig üres tésztát eszünk és a filléreket számoljuk! – Katya hátradőlt a széken, és azokra a rendezett dobozokra nézett, amelyeket Anya éppen a polcára pakolt.
Az ilyen beszélgetések nem voltak ritkák a közös konyhájukban. A testvérek, Andrij és Jura – hét év korkülönbséggel – egy tágas háromszobás lakásban éltek. A lakás az édesanyjuk, Tamara Vitalijevna nevén volt, aki – legalábbis úgy tűnt – boldogan élt a közelben a második férjével.
A fiúk szinte egyszerre nősültek meg: a nagyobbik, Jura, Katyát hozta haza, két hónappal később pedig a fiatalabbik, Andrij, feleségül vette Anyát. A lányok egykorúak voltak, és meglepő módon azonnal megtalálták a közös hangot. A legénylakást otthonos hellyé alakították: együtt takarítottak, recepteket (és ruhákat) cseréltek, esténként teázgattak.
De az élethez való hozzáállásuk teljesen különbözött.
Anya, Andrij felesége, gyakorlatias lány volt. Egyetlen csirkéből háromféle ételt tudott készíteni, pontosan megtervezte a havi költségvetést, és mindig volt tartaléka.
Katya és Jura viszont a mának éltek. Egy este alatt el tudták költeni a fizetésük felét egy új étteremben, vásároltak prosciuttót, garnélát és drága sajtot, majd egy hét múlva Anyától kértek kölcsön buszjegyre.
Hogy elkerüljék a háztartási konfliktusokat, a testvérek összedobták a pénzt, és vettek egy második hűtőt a konyhába. Így minden családnak megvolt a saját „élelmiszer-univerzuma”.
– Huszonöt évesen úgy gondolkodsz, mint egy negyvenéves könyvelő! – nevetett Katya, amikor Anya spórolási tanácsait hallgatta. Őszintén próbálta követni őket… pontosan három napig, aztán megint az utolsó pénzén rendelt sushit.
De senki sem ítélkezett a másik felett. Tiszteletben tartották egymás határait, és a „közös lakásuk” mintaszerű volt: nyugalom, nevetés, semmi veszekedés.
Egészen addig az átkozott keddig.
Anya aznap korábban ért haza, és a konyhában olyan látvány fogadta, amitől végigfutott rajta a hideg: Tamara Vitalijevna, az anyósuk, egy sámlin ült három hatalmas kockás táska között, és hangosan zokogott.
– Tamara Vitalijevna! Mi történt?! – Anya ledobta a bevásárlószatyrokat.
– Kidobott! Kihajított, mint egy kutyát! Tizenöt évet adtam neki, és ő… azt mondta, nem hagyom lélegezni! Hogy egy átkozott ellenőr vagyok! – az anyós a könnyeit a púderével együtt törölgette.
Este, amikor mindenki összegyűlt, kiderült: Tamara Vitalijevna ide költözött. Végleg. Bár a fiai őszintén sajnálták, mélyen belül ők is – és a menyeik is – megértették azt a bizonyos Vaszilt, aki elmenekült a felesége mindent ellenőrző természete elől.
Az idill abban a pillanatban meghalt.
Néhány hét alatt az anyós magához tért a sokkból, és hatalmas lendülettel kezdett tevékenykedni. Új „áldozatokra” volt szüksége – és kapott is mindjárt négyet.
– Na, lányok! – parancsolta egy reggel, csípőre tett kézzel. – Ezt a második hűtőt kivisszük a nyaralóba! Csak útban van. Miféle „enyém-tied”? Mi egy család vagyunk!
– De így kényelmesebb… külön költségvetésünk van, más az ízlésünk – próbált óvatosan ellenkezni Katya.
– AZ ÉN lakásomban úgy lesz, ahogy NEKEM kényelmes! – vágta rá Tamara Vitalijevna, erősen megnyomva az „én” szót.
A hűtőt csak hatalmas veszekedés árán sikerült megtartani, de az anyós talált más módot a zaklatásra: ellenőrzéseket kezdett tartani.
– Katya! Mi ez nálad? Éhen halt egy egér? Mivel eteted a fiamat?! – demonstratívan nyitotta ki Katya hűtőjét. – Anyánál legalább van leves!
– Tamara Vitalijevna, ma étterembe megyünk, nem kell főznünk – sziszegte Katya.
– Étterembe mennek! Pazarlók! Aztán az én Jurám gyomorbántalmakkal szenved! Na, állj ide, főzünk borscsot! Megtanítalak titeket, hogyan kell a férjeket etetni!
Az élet pokollá vált. Az anyós megmondta, hogyan kell felmosni, mennyi mosóport kell használni, mikor kell lefeküdni és mire szabad pénzt költeni. A testvérek egyre gyakrabban veszekedtek a feleségeikkel, a lányok visszavágtak. A közös esti teázások helyett mindenki a saját szobájába menekült, mint az egerek az odújukba, csak hogy ne találkozzanak a „háziasszonnyal”.
Végül elfogyott a türelem.
– Anya – kezdte Andrij vacsora közben, lesütött szemmel. – Arra gondoltunk… mi lenne, ha eladnánk ezt a lakást? Vennénk két garzont nekünk Jurával, neked pedig… hát, talán bérelnénk valamit a közelben?
Tamara Vitalijevna megdermedt. Az arca vörös foltokban égett.
– ELADNI?! – sikított fel úgy, hogy beleremegtek az ablakok. – A férjem kidobott, mint a szemetet, most meg ti is?! A saját fiaim?! Ki akartok tenni az utcára ezek miatt a kis szoknyavadászok miatt?!
– Anya, senki sem akar kidobni… csak együtt nehéz – próbálta csillapítani Jura.
– Ezt a lakást a néhai apátokkal kaptam! Ez az emlékem! Csak a holttestemen át adjátok el! – a szívéhez kapott, és látványosan lecsúszott a fal mentén.
A fiúk megijedtek, bocsánatot kértek, mentőt akartak hívni. A lakás eladásának témája örökre lezárult.
De így tovább élni lehetetlen volt. Még azon az estén Anya és Katya némán összenéztek, majd elkezdték összepakolni a holmijukat. A fiúk szó nélkül támogatták őket.
Két apró, lepukkant garzont béreltek ki a szomszédos kerületben, ugyanazon az emeleten.
Az első estén, az albérlet régi konyhájában ülve, műanyag poharakból teát kortyolgatva Anya hirtelen sírva fakadt. De ezek a könnyek a teljes megkönnyebbülés könnyei voltak. Újra szabadok voltak. Katya átszaladt a szomszéd lakásból egy üveg olcsó borral, és hajnalig nevettek, felidézve, hogyan „szöktek meg” a szülői fészekből.
És Tamara Vitalijevna… ő győzött. Megvédte a négyzetmétereit és a „háziasszony” státuszát. Most minden este végigsétál a hatalmas, makulátlanul tiszta, de teljesen élettelen háromszobás lakásban. Már nincs kinek megmondania, hogyan kell borscsot főzni. Senki sem zavarja többé. Megkapta azt, amire annyira vágyott – a teljes irányítást az üresség felett. Mert ha valakit rövid pórázon akarsz tartani, készülj fel arra, hogy egy nap csak az üres nyakörv marad a kezedben.
És ti mit tennétek a menyek helyében? Érdemes eltűrni a mérgező kontrollt az ingyenes négyzetméterekért? Osszátok meg a tapasztalataitokat kommentben!
